FőoldalSzerzőinkDr. Sipos Mihály

A kínai piacnak köszönhetően nőtt az Ericsson profitja


A kínai piaci szereplők háttérbe szorítására tett amerikai erőfeszítések a svéd cég malmára hajtják a vizet.

Lehetőségek elektromos töltőberendezés-gyártóknak a Zöldbusz-programban

Október 26-án nyílt meg a lehetőség arra, hogy autóbusz töltőberendezés-gyártók és -forgalmazók minősített partneri címet szerezhessenek, ezzel pedig részt vegyenek a Zöldbusz-program demonstrációs mintaprojektben

Összeolvad az AMD és a Xilinx

Azzal, hogy az AMD felvásárolja a Xilinxet, az FPGA-k piacán a konkurens Intel elé ugorhat. A tranzakció lezárásához bő 1 év szükséges.

K+F központtal bővít Magyarországon a Huawei

A vállalat 15 éves magyarországi és 20 éves európai jelenlétének évfordulóján rendezett ünnepségen jelentették be, hogy a Huawei legalább száz magyar mérnököt foglalkoztató fejlesztőközpontot hozott létre hazánkban. Az új K+F központ fókuszában a mesterséges intelligencia, a képfeldolgozási és jeltovábbítási technológiák, valamint a rendkívül nagyméretű elosztórendszerek állnak. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mérföldkőnek nevezte a beruházást a keleti nyitás stratégiája és a magyar gazdaság dimenzióváltásának szempontjából.

Nagy problémákat kell megoldani a Huawei-nek

Egyes jelentések szerint a Huawei 2021-ben padlóra kerülhet, ha Amerika nem enyhít a korlátozásokon

Indiában gyártat okostelefonokat a Samsung

Már Vietnám sem elég olcsó…

Elérte a 100 főt a Continental budapesti MI fejlesztő központja

A Continental ADAS üzleti egységéhez tartozó budapesti 100. munkatársat a német vezetőkkel együtt köszöntötték a fizikai és a digitális térben

Globális elektroszmog térkép a BME-től

A BME-ben kifejlesztett „zsebműhold” 2000 mérése alapján készült.

Nem fog teljesülni a kínai chip-álom

A kínaiak 2025-re a chip igényeik 70 százalékát belső gyártásból akarták fedezni. Úgy néz ki, ez nem jön össze.

Drónvadászt fejleszt a Bonn Hungary

Drónok bemérésére alkalmas eszközöket fejleszt, majd visz piacra a BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel konzorciumban.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Led technológia

Led technológia

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény